Reaper – Bones

2013.11.20. 18:48

Hosszan gondolkodtam, hogy kezdjem el ezt a cikket, belevegyem-e a GW-s Finecast körüli mizériát, de inkább úgy döntöttem, csak a Reaper holmikra fogok koncentrálni, jobb a békesség. A cikket pedig mi mással kezdenénk, mint a már szinte ismerősként tisztelt visszatekintéssel.

 

Az amerikai cég még 1992-ben alakult, és mindössze két sorozata volt: II. Világháborús repülők (Distuingished Flying Collectibles néven keresgéljetek), valamint fantasy ékszerek. 1993 áprilisában Texasba költöztek, ahol újra előszedték a porosodó fantasy formákat, és Dungeon Dweller néven piacra kerültek. Ezután újabb költözés egy nagyobb helyre, majd 1994-ben beindították Scrye Counter nevű sorozatukat (jobb szó híján), ami gyűjtögetős kártyajátékokhoz készült mindenféle csecsebecséket, tartozékokat foglalt magában. 1996-ban kezdtek bele a Dark Heaven szériába, ami mind a mai napig a legsikeresebb fantasyfigura széria. 1998-ban terjeszkedtek a sci-fi felé is CAV szériájukkal, valamint új dobozos szettek piacra dobásával, és saját Master Series festékpalettájukkal.

 

Azóta több kisebb-nagyobb licenc is a birtokukban volt, ill. saját játékukként érdemes még a Warlordot megemlíteni, ami eleddig két kiadást ért meg, és olvasható lesz az ismertető a blogon a második kiadásról (az elsőről szóló cikket megtaláljátok az Inkvizítoron).

 

Aztán tavaly volt egy pöppet sikeres Kickstarterük, melynek célja az volt, hogy az addig még féligmeddig kísérleti stádiumban lévő Bones figurákat kibővítsék még több meglévő figura konvertálásával az új anyagra. Mondhatni szerény 30 000$-os célkitűzésükhöz képest több, mint 3 millió dollárt sikerült összeszedniük, majdnem 18 000 résztvevővel. Látszott, hogy volt igény a viszonylag drága fém figurák alternatíváira, így idén ismét megejtettek egy Kickstartert, ami hasonlóan viharos sikerrel zárult. Még éppen be lehet rá fizetni, és higyjétek el, megéri, csak ne felejtsétek rászámolni az áfát, ill. adott esetben a vámot.

 

És ha már elérkeztünk ide, nézzük meg, milyen is az a Bones. Egy figurát felemelve azt érzed, hogy ez bizony marhakönnyű. Könnyebb, mint az azonos méretű műanyagfigurák, valahol a műgyanta körül lehet. Könnyen hajlik, és emlékező anyag, azaz nem tartja meg azt a formát, amire hajligattad. Ezt könnyen orvosolja egy kis forró víz, amibe belelógatva könnyedén tudjuk kényünkre kedvünkre alakítgatni a figurán.

 

A részletek megvannak, bár talán nem annyira élesen, mint a fémeken, mindenesetre nem lhet panasz. Ha valaki véletlen elakadna egy figura festésével, ajánlom, hogy látogasson el a Reaper oldalára, és keresse ki a figurát, vagy nézzen szét a fórumon, rengeteg tehetséges festő tesz fel képeket a kész figurákról.

 

Az anyag egyik nagy előnye, hogy nagyon jól fogja a festéket. Első Bones figurámat alapozás nélkül kentem le, és sehol nem kopott még le, lakkozás nélkül. Valamint kellemes dolog az is, hogy ha lepottyan, nem pattogzik le a festék. Sőt, még a hajligatást is tűri. Sorjázni picit talán nehezebb, mint egy átlagos műanyagfigurát, de egy friss pengével minden további nélkül kellemesen megoldható.

 

A festék lemosásával sajnos még nem próbálkoztam, így arról nem tudok nektek nyilatkozni.

 

ÉS hogy végüis összességében mit mondhatok a Bones szériáról? Marhára örülök neki. 2-3 dollárért kapok egy gyönyörű figurát, amit használhatok Warhammerhez hősként, skirmish játékhoz  mint...akármi, vagy egyszerűen csak kifesteni, hogy gyakoroljak. Egyedüli hátránya, hogy a Reaper weboldalán kívül máshonnan nem nagyon lehet beszerezni a figukat, az pedig a világ másik oldala – segíthet, ha van egy amerikai ismerős, aki ésszerűbb keretek közt el tudja juttatni hozzád.

 

Források: a bevezetőszöveg az angol Wikipedia szócikke alapjánkészült fordítás, a cikkben szereplő figurák az én tulajdonomat képezik, a festéseket pedig hol jobban, hol rosszabban, de ugyancsak én követtem el.

 

Az előző cikkben felsorolt beharangozó pedig még nem évült el, csak nem tudtam mit kezdeni magammal, és mivel lelkesedésem feltámadt a skirmishjátékok, főként a Warlord iránt, képernyőre vetettem gondolataim.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://plasticfantastic.blog.hu/api/trackback/id/tr65646354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roodie a Farkas 2013.11.20. 18:53:43

Ezek a figurás sokkal szebbek, mint vártam.

A Warlord 2.0 ismertetőt pedig várom, nálam is mindig tervben van már annak megírása óta, hogy ki kellene próbálni... :-D

MA5X 2013.11.20. 19:26:21

van par nemet es angol online bolt is, ahonnan lehet oket venni. (pl battlefield-berlin , nemet).

Sajat velemenyem rola: arahoz kepest nagyon jo, de festokent maradok a dragabb fem figuraiknal, Ha kezedben az eredeti fem es a Bones, akkor erosen latszik kulonbseg a fem javara. Nekem meger annyi extrat, foleg, hogy a reaper fem figurai sem kimondottan dragak.
Ahol viszont nagyon jo a Bones az a nagy figurak. Jopar sarkany/orias/szorny van, ami igy rohelyesen olcso, de a meretuk miatt alig/0 a reszletvesztes.

M.

zirrian 2013.11.20. 19:31:05

@MA5X: eszembe is volt, hogy ezt kiemeljem, csak végül kimaradt. A Duke Gerard mininél pl. picit elcsúszott a két fél, ezért a vállán a keresztek nem szimmetrikusak, meg a feje is csálé egy kicsit.